A németajkú leányegyházban már 1859-ben felmerült, hogy a templom- és iskolaépítés mellett fontos lenne felekezeti kórházat létrehozni, ugyanis mind a szükségletekhez, mind a nyugat-európai átlaghoz képest igen alacsony volt a kórházi ágyak száma Pest-Budán: válogatás nélkül csak a Szent Rókus Kórház fogadott betegeket. A gyülekezet terve szerint leendő kórházuk a Magyarországon tartózkodó, rászoruló külföldiek előtt is nyitva állt volna. A kórház ügyét Bakody Tivadar orvos, Theodor Biberauer mérnök és Rudolf König, a skót misszió porosz származású lelkésze karolta fel. Bár 1864 májusában templomépítésre indult gyűjteni Biberauer a Skót Szabad Egyház zsinatára, hathetes skóciai tartózkodása alatt számos kórházat, árvaházat, szegényházat és munkáslakást is meglátogatott, hazafelé pedig a kaiserswerht-i diakonisszaházban érdeklődött a diakonisszák Magyarországra hívásának lehetőségéről. Az előkészítő út után azonban még évek kellettek a tervek megvalósításához.

Bakody Tivadar saját költségén szeretett volna egy kis betegszobát felszerelni, de erre végül nem kerül sor az első külföldi adományok megérkezése folytán. Az első adakozók éppen azok lettek, aki maguk is tudták, mit jelent idegenben, betegen feküdni. Az első személyek egyike valamikor Pesten volt nevelőnő – ő 225 frankot gyűjtött össze Németországból. Egy másik személyről Bodoky Richárd egyháztörténész evangéliumi szellemben így ír: „nem Isten keze van-e abban, hogy egy gazdag skót hölgy, Mackichan kisasszony Skóciába tartó útján Pesten beteg lett. A hölgy König konstantinápolyi baráti köréhez tartozott, és náluk volt elszállásolva. Bakody kezelte őt lakásukon, és ott a kórház alapításának ügye ismét felmerült, hogy a Pesten élő beteg külföldiek jó gyógykezelésben és szakszerű ápolásban részesülhetnének”.

Miss Mackichan hosszúra nyúlt orvosi ápolása alatt – 1864/65 telén – egy fiatal zsidó leány volt mellette. König a skót Monthly Record olvasóinak így számol be: „N. kisasszony, a tálentummal, bátorsággal és eredeti egyéniséggel megáldott zsidó hölgy esete igen érdekesnek mondható. Főként a mi kedves Mackichan kisasszonyunk munkájának köszönhetően, aki az elmúlt telet mivélünk töltötte, N. kisasszony a keresztyénséghez közelebb került, baráti és bensőséges kapcsolat alakult ki közte, a családunk és a Moody úr családja között.” Nyilvánvalóan König, csakúgy mint korábban Biberauer, jelezni akarta az Edinburghi Zsidómissziós Bizottság felé, hogy a kórház diakóniai missziója is jó lehetőséget kínált a skótok által hőn szorgalmazott zsidómisszióra.

Mackichan betegségének – a hölgy távozása után – kettős hatása lett. Egyrészt, betegségének köszönhetően a zsidó N. kisasszony érdeklődést tanúsított a keresztyénség iránt, amely igen fontos tényező volt a skót adományozók megnyerése szempontjából. Másrészt Miss Mackichan 100 fontot, azaz 1105 forintot ajándékozott hálája jeléül a kórház alapítására 1865-ben. Még további négy fő adakozott ebben az évben: Kárász Eszter 50, Frau Rofer Liedemann 50, Andrew Moody, a másik skót lelkész 100, és a St. Andrews-i Mr. Gordon 109 forintot. A főként skótok által összeadott jelentős összeg tette lehetővé, hogy bérbe vegyenek egy ingatlant a kórház céljaira.

A református kezdeményezést felekezettől függetlenül sokan támogatták: a társadalom különböző rétegei – egyszerű mesteremberek és a társadalmi élet vezető körei – egyaránt megmozdultak. A fővárosban jelentős kisebbségben levő református egyház életében meghatározó pillanat volt a kórház megnyitása. Egyrészt létrejött az első magyarországi protestáns kórház, másrészt a két eltérő szellemi-teológiai irányultságú csoportosulás vezetői – a magyar nemzeti, szabadelvű irányítás alatt álló anyagyülekezeté és a külföldi, németajkú és angolszász evangéliumi hatás alatt álló leányegyházé – a korábbi ellentétek félretétele után együtt munkálkodtak.

A leányegyház nemcsak kapott, hanem adott is. Felajánlották a Széna (mai Kálvin) téri anyagyülekezetnek, hogy annak tagjai velük egyenlő mértékben részesülhetnek az új intézmény juttatásaiból, és ezt az intézet alapszabályában rögzítették. A felajánlást igen nagyra értékelte az anyaegyház presbitériuma. Az egyedülálló kezdeményezés körüli lelkesedést jól érzékelteti, hogy a pesti református egyház egyik presbitere, név szerint Cs. Kiss Károly gyógyszertáros nagylelkű ajánlatot tett. Erről König levelében így tudósít: „tudomást szerezve arról, hogy egy aleopathikus osztály meg fog nyílni, [Kiss] kötelezte magát, hogy öt évig minden egyes évben 100 forint értékű gyógyszert adományoz”. Ahogy a közhangulat hatására az emberek lelkesedése nőtt, úgy nőttek az adományok is. Az I. Ausztriai Biztosító Társulat, az Assecuratione Generale trieszti fiókja, az óbudai és pesti takarékpénztárak pénzadománnyal járultak hozzá a kórház költségeihez. Olyan neves közéleti személyiségek is adakoztak a kórház javára, mint Török Pál, Jókai Mór, Deák Ferenc és Majláth György. 1866 májusára König arról adott hírt, hogy a kórházra a gyülekezeten belül hat hét leforgása alatt több, mint 100 fontot gyűjtöttek. Az egyre szaporodó támogatások segítségével a kórházban 1866. február 26-án el tudták helyezni az első beteget. Az első két hónapban a páciensek külföldiek voltak: két cseh, egy felső-ausztriai, egy hannoveri, egy francia és egy szász beteg.

A St Columba Skót Gyülekezet jelenlegi lelkésze, Aaron Stevens 1993-ban érkezett Budapestre, azzal a szándékkal, hogy egy-két évig angol nyelvet tanítson, de Magyarország az óta az otthonává vált, ahol magyar feleségével és gyermekeivel él együtt. A Virginia állambeli Richmond Union Presbiteriánus Teológiai Szemináriumában végzett, és egyszerre lelkésze a Skót és az Amerikai Presbiteriánus Egyháznak. A Budapesten 2006 óta szolgáló lelkész az alábbi videóban a jelenlegi gyülekezeti közösségről és annak életében is oly fontos diakóniai munkáról mesél.