Menedék csak akkor kell, ha valahol valaki bajba kerül. A menedék a bajtól védett hely, ahová nem törhet be az, aki elől menekülök. A skót misszió és intézményei sokak számára lettek menedékké – de ehhez az kellett, hogy először és mindenek előtt skót misszionáriusok kapjanak itt menedéket.
Történt ugyanis, hogy a 19. század közepén skót misszionáriusok Palesztinába igyekeztek a zsidókért végzett keresztyén missziót előkészítő tanulmányútra, amelyen azt is felmérték, hol tudnak missziói pontokat létrehozni Európában, tanulmányozva a kontinens zsidó közösségeinek elhelyezkedését. A zsidók keresztyénre térítésének gondolata a millenializmus eszmevilágából származik: a századfordulóhoz közeledve, a világ kinyílásával megerősödött Krisztus visszatérésének várása, illetve a világ népei iránt érzett missziói felelősség. A zsidók Krisztushoz térése sokak szerint a Megváltó visszajövetelének előfeltétele, ezért lett a zsidó misszió a skót hívek nagy és nemes ügye, amelyet elkötelezetten támogattak adományaikkal, és amelyre misszionáriusok szánták oda egész életüket.
Noha szerte Európában és Kis-Ázsiában létesítettek missziói pontokat a skót reformátusok, az mégis két idősebb misszionárius bajba kerülésén múlt, hogy Pesten is megvetették a lábukat a skót lelkipásztorok. A szigetországból nézve semmi esély nem látszott egy protestáns misszió indulására és fennmaradására a római katolikus Osztrák-Magyar Monarchiában. Pedig aratnivaló bőven lett volna: a reformkor polgárosodó társadalmában a második legnagyobb felekezet az izraelita volt Pest-Budán. 1839-ben, palesztinai útjukról a Dunán hazafelé haladva két skót misszionárius kényszerült megrendült egészségi állapota miatt kényszerpihenőre a Monarchia legnagyobb magyar városában. Majdnem féléves lábadozásuk alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a skótok zsidómissziójának és a protestáns egyházakat megújítani akaró lelkesedésének Mária Dorottya nádorné személye és a férjénél, József nádornál kieszközölt, hallgatólagos támogatás fog oltalmat adni. Az első misszionáriusok 1841-ben érkeztek – három évvel később indultak a nádorné védnökségét élvező skót missziós konferenciák, és ekkor tért és keresztelkedett meg családostul az első zsidó személy: Israel Saphir, aki szinte azonnal vasárnapi iskolát indított zsidó és magyar gyerekeknek, illetve egy ifjúsági szervezetet is létrehozott.
A skót misszió egészen a forradalomig pezsgett a kor protestáns-liberális elitjében. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a neoabszolutista kormány kitiltotta a skótokat a Monarchia területéről – 1854-ben is összesen csak öt brit állampolgár tartózkodását engedélyezték a birodalomban. A nádorné halála is negatívan hatott a misszió közéleti beágyazottságára, és pietista-evangélikál kegyességük is sok liberális protestáns gondolkodónak volt kényelmetlen. Mindezek ellenére azok, akik ebben a közösségben jutottak hitre, elkötelezetten folytatták munkájukat mind a Mária Dorottya támogatásával létrejött protestáns gyülekezetekben, mind a skót iskolában, és találtak lelki menedékre a skót misszió támogatásával elindult pesti németajkú leányegyházban, illetve az általuk indított, Európában egyedülálló Bethesda-kórházban.
A történelem viharaiban a skót misszió iskolája, a 20. század elejére leányiskolává váló intézmény jelentette az állandóságot és a menedéket számos gyermeknek: ide olyan diákok is bejutottak, akik nem kerülhettek volna be más iskolába családjuk anyagi helyzete vagy betegségük miatt. Az intézmény úgy hívogatott Jézus Krisztushoz, hogy közben teljesen tiszteletben tartotta az oda járó izraelita gyermekek hitét, sőt, értéknek tekintette azt. Bár a misszió célja az volt, hogy az oda járók megtérjenek, a megkeresztelkedést szigorú feltételekhez kötötték – nem akarták ezt a sákramentumot, a hívő ember egyedüli menedékét a társadalmi előrehaladás egyik lehetséges eszközévé silányítani. Ehhez hűek maradtak a skót gyülekezetet pásztoroló magyar lelkipásztorok is, akik szolgálatukkal a közösség túlélését biztosították akkor is, amikor a skótokat másodszor tiltották ki az országból az első világháború ideje alatt.
Voltak azonban időszakok, amikor látványosan megnőtt a betérni vágyók száma: 1919-ben, illetve 1935-től, pedig a „módszer” nem változott, a skót gyülekezetben istentiszteletek, bibliaórák és lelkigondozás fogadta a belépőket. Meg persze rengeteg társadalmi esemény: a református egyház aranykorának tekintett, a két világháború közötti időszakban számos rendezvény otthona volt a skót gyülekezet iskolájának díszterme, a Webster Hall.
Keresztelni egészen 1942-ig csak a komolyan elkötelezetteket keresztelték, azonban a skót misszió munkálói minden más lehetséges eszközzel az üldözöttek mellett voltak: segítettek az eleinte ide menekülő zsidóknak, aztán az emigrációt támogatták, amikor arra került a sor. 1942-től teológiai meggyőződésüket félretéve sürgették a kikeresztelkedést. Az iskola időközben bentlakásossá vált, bátorságra és vigasztalásra volt szükség – mind George Knight lelkész, mind Jane Haining nevelőnő ezt tette. Az iskolát sorozatos atrocitások érték, Knightot hazarendelték, miután rendőrségre, majd bíróság elé is került, ahonnan Ravasz László püspök közbenjárására jöhetett ki. Később derült ki, hogy a lelkész együttműködött brit titkosszolgálati megbízottakkal, és magyar zsidókat is szervezett be az ellenállásba – ezért is kellett gyorsan elhagynia Magyarországot. Jane Haining saját felelősségére a rá bízott gyermekekkel maradt egészen 1944. áprilisi elhurcolásáig – az Auschwitzba deportált nevelőnő védenceivel együtt lelte halálát a táborban.
1944 novemberétől hetven gyermeknek nyújtott védelmet a skót iskola a svéd Vöröskereszt oltalma alatt – és többeket bújtatott, például Tildy Zoltánt is. A skót misszió szorosan együttműködött a zsidók mentésére létrehozott Jó Pásztor Bizottsággal, amelynek tevékeny tagja, Éliás József szintén a misszióban tért meg. A háború végével a zsidómisszió is átértékelődött, a kommunizmus kibontakozásával az iskolát előbb kisajátították, majd államosították. A St. Columba Skót Gyülekezet – egyetlen, a vasfüggöny mögött létező nyugati misszióként – négy évtizedet vészelt át azokban a termekben, amelyeket meghagyott nekik a hatalom az iskolából. Ebben a négy évtizedben nem kaphattak skót lelkészek letelepedési engedélyt: előbb Dobos János, majd Tamás Bertalan lelkészek végezték a valamikori öregdiákok és angol anyanyelvű protestánsok közötti szolgálatot.
1990-ben érkezett újra skót lelkipásztor a gyülekezet élére. A budapesti Skót Misszió gyülekezetébe kenyai, ugandai, amerikai, holland, skót, olasz, afgán és magyar nemzetiségű emberek is járnak. Az angol nyelvű istentiszteleteikre vasárnaponta ötven-hatvanan jönnek el. A gyülekezetet külföldről érkező diákok, nagykövetségek és nemzetközi multinacionális cégek alkalmazottai, vegyes nemzetiségű családok, menekültek illetve menedékkérők alkotják. Ahogy más biztonságos európai országba, úgy hazánkba is évente több ezren érkeztek háború, éhezés vagy más konfliktus elől menekülve. Közülük néhány százan kaptak menekült-, befogadott vagy oltalmazott státuszt, ők hosszabb-rövidebb időre Magyarországon telepedhettek le. A hosszadalmas menekültügyi eljárás lefolyását az érintetteknek a magyarországi befogadóállomások egyikében kellett megvárniuk.
Moheb Hassan iraki keresztyén és menekült, aki a Református Missziói Központ részeként működő Menekültmisszión keresztül került kapcsolatba a St. Columba Skót Gyülekezettel. Az iraki erőszakos események és bizonytalanság késztette családját hazájuk elhagyására, ma pedig már új otthonra találtak itt Magyarországon. Moheb számára sokat jelent, hogy a Skót Gyülekezet tagjaként több országból és felekezetből érkező gyülekezeti tagokkal együtt vehet részt az istentiszteleteken, ahol mindenki otthon érezheti magát. Úgy érzi, hogy Magyarországon teljesen beilleszkedett, és hálás a szülei áldozatáért, hogy most testvérével együtt itt biztonságban élhetnek.
"Új dolgokat látok itt..."
A budapesti skót misszió gyülekezetében napjainkig több amerikai és kanadai misszionárius talált lelki otthonra, akik külföldiként könnyebben figyeltek fel a Magyarországon élő menekültekre. Az egyik misszionárius házaspár gyakori kárpátaljai útjai alkalmával rendre megállt a debreceni menekülttáborban, és lassan megismerték az ott élőket. Elsősorban lelkigondozni akarták a befogadóállomás lakóit – a feleség katasztrófa-lelkigondozással is foglalkozott –, oldani a várakozás feszültségét. Kapcsolatokat építettek, és a tábor keresztyén lakói közül néhányan elkezdtek feljárni a skót misszió vasárnap délelőtti istentiszteleteire. A gyülekezet ebéddel kínálta, és csak utána engedte haza a hajnal óta talpon levő embereket.
A Magyarországi Református Egyház tíz éve hozta létre menekültmisszióját, amellyel a kezdetektől fogva együttműködik a skót gyülekezet, és karolja fel azokat, akik Isten Igéjét keresik – angolul. Ahogy annak idején a magyar protestánsok megújulása és a zsidómisszió, úgy él együtt ma a menekültekkel foglalkozás a St. Columba Skót Gyülekezetben: a Webster Hallból felfelé vezető lépcsőn balra fordulva a menekültmisszió irodájába, jobbra a lelkészi hivatalba érkezik az ember. A 2015. őszi menekültválság idején több menekült család jött a Keleti-pályaudvarról a skótok templomába éjszakázni. A gyülekezet tagjai – köztük a menekültmisszió több korábbi pártfogoltja is – imádkoztak az úton lévőkért, kint voltak a pályaudvarokon, tolmácsoltak, és megnyitották templomukat a rászorulóknak. Sokaknak volt nagy élmény látni, ahogy ezek az ismeretlenből érkező emberek bejöttek egy keresztyén gyülekezetbe, és boldogok voltak: ott aludtak az imádságra használt teremben, békességben, szeretetben, és reggel megerősödve folytatták útjukat.
A közösség másoknak is menedék: lehet ide jönni lélegzetnyi angolszász puritánságot, evidensen emberközeli megszólalásokat keresve, lehet ide menekülni gyásszal, jönni elfogadásért, legyen az ide betérő bármilyen vallású, etnikumú, korú. A rendszeres nyári gyermektáborokban a fejkendős muszlim kislányok együtt játszanak az utcabeli cigány gyerekekkel, télidőben pedig asztalt terítenek, hogy valamelyest otthont teremtsenek azoknak, akiknek mindent maguk mögött kellett hagyniuk. A gyülekezetben egy átlag magyarországi református gyülekezethez képest vannak eltérő szokások karácsonykor. Szenteste úrvacsorás istentiszteletet tartanak, mert a gyülekezeti tagok részéről érkezett erre igény – a hazájukból hitük miatt elmenekülőkben sok minden tolul fel hitük nagy ünnepén, a száműzetés földjén. A karácsony első napi istentisztelet után pedig azoknak, akiknek a családjuk távol van, közös ebédet tartanak, hogy senki se legyen egyedül. Az ebéd gondolatát még évekkel ezelőtt egy iraki menekült vetette fel, mert szerinte a közös ünneplés hozzátartozik a karácsonyhoz. Azóta minden évben együtt gondoskodnak az ünnepi asztalra kerülő fogásokról, van, aki saját kultúrájából merítve hoz karácsonyi finomságokat. Egy közösségbe járnak a jómódúak és azok a menekültek is, akik a létükért küzdenek: tanítás mindez Isten szeretetéről, hatalmáról és a Szentlélek működéséről is, amelynek erőterében – jöjjünk bárhonnan, bármiért – meghúzódhatunk.
Mit érdemes mondani, és mit nem, ha egy idegen a templomodba lép … – Aaron Stevens, a menekülteknek is lelki otthont nyújtó gyülekezetünk, a Skót Misszió lelkésze saját tapasztalatait osztja meg azokkal a gyülekezetekkel, akik nyitottak a menekültek befogadására. >> Öt egyszerű mondat, amivel be lehet fogadni egy menekültet a gyülekezetünkben